Zenéink

Napocska 

Túl magasan ragyog a nap 
Mi az erkélyemen fekszünk, 
Ha elolvadunk masszává 
Áll össze majd a testünk. 
Átbillenünk lassan 
A város peremén 
Kihúz mindent belõlünk 
Harapófogóval a fény 
Refr.: De nekem vízbe lóg a lábam 
          Testem sûrû földbõl lett 
          Fejemben híg a levegõ 
          Legbelül meg lobog tüzed! 
Álmaim puha matracán 
Heverek én veled. 
Napenergia sem kell ahhoz, 
Hogy téged szeresselek. 
Egy hegyipatakban gázolok, 
Megmozdítom a mozdíthatót. 
Az angyalok lepkehálóval 
És ésszel fel nem foghatók. 
Refr. 

Úgy tünik az úthengerek 
Nem hajtanak megint énrám. 
Megtaláltam egy tût az igaz, 
De kicsit szénás lett a ruhám. 
Úgy szállok a semmibe, 
Mint lehulló falevél 
Nézd ahogy e mozdulat 
E helyen mennyire felél 
Refr. 
S ha a hõség végre elcsndesül, 
A városházak, farkasfogak 
A tükörben még mindig hárman 
Te Én meg a Nap